Győrújbarát – Tényő – Győrszemere
A Győrújbaráti Evangélikus Egyházközség története
A Győrújbaráti Evangélikus Gyülekezet története a II. József császár “Türelmi Rendeletét (1781)” követő időbe nyúlik vissza. Pontos adatunk nincs arról, mióta, és milyen körülmények között éltek itt evangélikusok, hivatalosan azonban 1785. március 28-án szerveződhetett gyülekezetté az itt élő közösség Nagybarát, Ménfő, Csanak, Kisbarát, Nyúl, Ság és Pér – valamint ezek hegyi részei – evangélikus lakosaiból.
Az első Matricula – anyakönyv – első bejegyzése:
“A mostan ditsögésesen uralkodó Második József Császári s’ Királyi kegyelmes engedelméből fel-állíttatott Nagy-Baráti s hozzá tartozandó Ménfői, Csanaki, Kiss-Baráti, Nyúli, Saagi és Péri Helységekben s Hegyekben Augustana Vallást tartó Ekklesiának Matriculája, mely kezdődött Novák István azon Ekklesiának leg-elsőbb Lelki Tanítójának Szolgálatja alatt Böjt-más (március – a szerk.) Havának 28-dik Napján 1785.”
Már ekkor megszerveződött az iskola és a kántortanítói szolgálat, amely az a gyermekek és az ifjúság nevelése terén tanúsított nagyfokú felelősségről tanúskodnak. A gyülekezet élete és az oktató-nevelő munka egészen az 1950-es évek elején bekövetkezett államosításig elválaszthatatlanul egybefonódott.
Az 1790-ben végzett összesített felmérés szerint a gyülekezet lélekszáma 928 fő volt. Legrégebbi, írásos tudósításunk szerint a gyülekezet első lelkésze Novák István volt, aki a fent említett időponttól kezdte meg szolgálatát. Anyakönyveink szintén 1785-től vannak meg, ettől az évtől kísérhető figyelemmel a gyülekezethez tartozó emberek élete: születések, házasságkötések és temetések. A gyülekezet – hivatalos megalakulása után – azonnal templomépítésbe kezdett, amelyet 1787. február 2-án szenteltek fel. 1832-ben kezdődött a torony építése
1895-ben tűzvész pusztította a templomot – nagy károkat okozva (a tetőzet megsemmisült) -, amely így széleskörű felújításra szorult! Ugyanekkor leégett a tanítólakás is.
Újabb beruházásokra és tatarozásra 1911-ben került sor. Ennek során szerezte be a gyülekezet új orgonáját az Angster József és Fia pécsi orgonagyártól (1914); az oltár, a szószék, és a padok teljes cseréjét is végrehajtotta Stelczer Károly győri műasztalos munkájával, valamint új oltárképet festetett Lóth József festőművésszel – amely a győri evangélikus Öregtemplom oltárképének másolata. A szentelési ünnepre 1914. november 8-án került sor.
Eközben a templom és az iskola a gyülekezeti gondolkodásban történő összetartozását nem csak az mutatja, hogy a templom eme kiemelt rekonstrukciói mellett a már meglévő kántortanítói lakást és az iskolaépületet szüntelenül a kor által megkövetelt színvonalon tartotta, hanem az, hogy Győrújbarát hegyi részén és Ménfőn két újabb kántortanítói lakást és iskolát épített komoly áldozatok árán, amelyet az államosításig szintén fenntartott.
A második világháború után bekövetkezett politikai változások és az iskolák államosítása komoly teherként nehezedett a gyülekezetre, és annak mindennapi életére. Minimálisra korlátozódott az ifjúság nevelésében kifejtett szerepe, amelynek általános követke
zményeit ma is láthatjuk.
A gyülekezet ekkori lelkészei (Kiss Samu és Laborczi Zoltán) ebben a nehéz korszakban is Krisztustól kapott erővel és kiemelkedő bátorsággal ragadtak meg minden lehetőséget, amely a gyermekek és az ifjúság, valamint a családok hithez- és erkölcsökhöz való kötődését segítette, illetve erősítette.
Amint azt az Evangélikus Élet 2006. szeptember 10-i számának 8. oldalán olvashatjuk: “Ötven évvel ezelőtt, 1956. augusztus 4-én Nagybaráti (ma Győrújbarát) lelkipásztora, Laborczi Zoltán az egyház, az ébredés és az evangélizáció égető kérdéseinek megvitatására – belső, igei indításra – meghívót küldött néhány barátjának, lelki testvérének. A hívó szóra augusztus 28. és 30. között tizenkét lelkipásztor három napon át meghitt közösségben tusakodott délelőttönként „együtt a könyörgésekben, együtt az apostolok tudományában” délután és este pedig „együtt a testvéri beszélgetésben és együtt a gyülekezet közösségében”.
A gyülekezetre nagy hatással lévő igei alkalmak mellett megfogalmazásra került egy – az egyház vezetőségének kezéhez szánt – írás *Észrevételek* címen, amelyet a megjelentek kézjegyükkel láttak el.
Ennek az önfeláldozó, félelmet nem ismerő munkának is köszönhető, hogy a gyülekezet nem szóródott széjjel: a lelkészi szolgálat és szó becsülete és hitele megmaradt; hogy az 1990-ben bekövetkezett politikai fordulatot követően ismét újult erővel megindulhatott, megélénkülhetett a lelki- szellemi élet.
A gyülekezet akkori lelkésze, Lupták Gyula és számos segítője, megragadva az alkalmat, visszakérte és kapta Krisztus kegyelméből a korábbi ingatlanokat (Ménfőcsanak, és az időközben a gyülekezet területéhez csatlakozó Tényő ingatlanjaival együtt), és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a megélénkülő gyülekezeti élet központjaivá varázsolja azokat. A korábbi épületek jelentős része igencsak lelakott, omladozó állapotban került vissza, amely az amúgy is megsanyargatott gyülekezetre újabb terheket rótt. A mai napig tartottak-tartanak a renoválási- felújítási munkálatok az egész gyülekezet területén. Azóta – nem kevés áldozattal – folyamatosan felújította, illetve a tervek között szerepel, hogy valamennyi ingatlan renoválása megtörténik.
2007 augusztus 01-én az egyházközség életében új időszámítás kezdődött. Az egykori leánygyülekezetből – az évszázadok folyamán -, az egyházközség lélekszámának cca. 60%-át adó, s így évekkel korábban társgyülekezetté vált Ménfőcsanakból, önálló gyülekezet szerveződött Percze Sándor lelkész úr szolgálatával. Ettől kezdve Győrújbarát és Tényő – a hozzájuk tartozó településeken élő kisebb evangélikus közösségekkel – Ménfőcsanak nélkül éli életét. A közös hitv
allás, a rokoni kapcsok és barátságok, amelyek át- meg átszőtték a régi területi és szervezeti egységet, persze megmaradtak – szétszakíthatatlanul. Ugyanakkor az új helyzet új hozzáállást követelt meg!
Talán ezen megállapítás bölcsességét sikerült kevéssé átültetni a gyakorlatba, talán más utakat rendelt az Úr… nehéz megállapítani! Ám az kétségtelen, hogy néhány hányattatott esztendő következett a győrújbaráti eklézsiára. A szolgálattevő váltása és a régi/új gyülekezeti vezetés megújhodása azonban reménységgel tölti el a híveket arra nézve, hogy – immár sokadik alkalommal -, felébredt álmából a közösség és „ereje megújul, mint a sasé”.
Hálaadással kell tekintenünk az elmúlt évek eredményeire: társulási szerződés kötésével új szervezeti horizontok nyíltak meg, gyülekezeti alkalmaink megsokasodtak, a jubileumra készülve teljes renováláson eshetett át templomunk, elindult a gyülekezet fenntartói hátterével a Fileo Evangélikus Szociális Központ, amely felkarolja nem csak a gyülekezet, de a település – belátó bölcsességgel gondolkodó -, szükséget szenvedőit is!
A jelenkor eredményeit kimunkáló két és negyed század arra indít, hogy hálaadással tekintsünk lutheránus őseink Krisztusban való állhatatosságára, amit az Úr kegyelemmel hordozott és védett. Ne feledjük! Templomunk falai között már öt esztendeje zengett az „Erős vár a mi Istenünk”, amikor az úgynevezett „új világban” még csak kijelölték a „Fehér Ház” telkét! Azóta – e honban -, mennyi számító akarat és hamis ideológia tépázta meg az Isten népét… és kísérti ma is!? Más idők, más veszélyek… de az örök Isten, Krisztusban megnyilvánuló szeretete megtartja továbbra is gyülekezetünket!
A Tényői Evangélikus Egyházközség története
A Tényői Evangélikus Gyülekezet története nagytiszteletű Dombi László lelkész úr 1952-ben történő nyugállományba vonulásáig a Felpéci gyülekezet történetével fonódik össze, hiszen egészen eddig annak volt leánygyülekezete. Annak ellenére, hogy évszázadokon keresztül – mint filia-, élte életét: meghatározó jelentőségű volt e kis közösség a faluban. Oly annyira, hogy a település címeréből nem maradhatott ki a „Luther Rózsa”!
A tényői gyermekek a hegyen át vezető – mára már gazzal benőtt ösvénnyé keskenyedett – szekér úton mentek át gyalog a konfirmációi órákra; a mindenkori lelkész pedig innen járt át istentiszteleteket tartani, és innen szállították át lovaskocsin temetési szolgálatok alkalmával. Az oktatást-nevelést, valamint a rendszeres igei alkalmakat és hittanórákat a helyben lakó ún. “levita” kántortanító vezetésével tartotta a gyülekezet, amely – kicsiny létszáma ellenére – Tényőn felekezeti iskolát is működtetett.
Szeretett és megbecsült lelkészük 1952-ben való nyugdíjba vonulása után az egyházközség tagjai azzal a kéréssel fordultak az akkori egyházvezetéshez, hogy – tekintettel a megváltozott közlekedési körülményekre – a lelkészi szolgálatot Laborczi Zoltán nagytiszteletű úr lássa el Győrújbarátról. Ettől kezdve a mindenkori győrújbaráti lelkész gondozza a gyülekezetet.
Temploma az 1800-as évek végén épült, a templomtorony pedig – amelyben két harang hívja egybe a híveket – 1925-ben. A közeljövő feladatai közé tartozik, hogy a templomot, valamint a tanítói lakást és az iskolát felújítsa a gyülekezet.
A tényői eklézsiának is bölcs döntése volt, hogy kihasználta az új távlatokat nyitó lehetőségét és immár, mint a Győrújbarát-Tényő-Győrszemerei Társult Evangélikus Egyházközség tagja igazgathatja életét.
A Győrszemerei Evangélikus Egyházközség története
A törökdúlás után 1698-ban a király rendeletére, a győri püspök utasítása szerint Lacza János székesegyházi főesperes, Canonica Vizitációt tartott a Győr megyei községekben. Leírása szerint Szemere falu több földesúr birtoka, magyar népe nagyrészt református vallású, lutheránusokkal és katolikusokkal vegyesen. Ekkor 87 katolikus, 90 evangélikus és 125 református élt a községben. Ez az első közlemény arról, hogy a településen élnek evangélikusok. Arról, hogy melyik gyülekezethez tartoztak nincs feljegyzés.
Későbbi adatok szerint az 1748-as évben már 196 evangélikus él a faluban. Az egyházközség hivatalos feljegyzései az 1807-es évtől vannak rögzítve. Ebben az évben íródik neve az anyagyülekezetek sorába. Addig legnagyobb valószínűség szerint a felpéci gyülekezet gondozta. Isten Matkovich Pál személyét használta fel arra, hogy Győrszemerén evangélikus gyülekezet legyen.
Matkovich Pál ügyvéd volt. Pályáját Győrött és Pesten kezdte. Egyházi téren az 1774. évi egyetemes zsinaton tűnt fel. 1781-ben 40 szavazattal 12 ellenében, Felpécen a dunántúli kerület felügyelőjének választották.
Az akkori nehéz időkben, mikor a napóleoni hadjáratok tartották izgalomban az országot, kuriális udvarának területén, közvetlenül a maga lakása mellett, saját költségén építtetett templomot. A templom 1807. november 1.-én lett felszentelve. Alapító levéllel, később végrendeletileg gondoskodott a lelkészi ill. tanítói állások fenntartásáról. A végrendelet 1819. jan. 26-án lett keltezve. Álljon itt egy mondat annak 9. pontjából: „ Amely templomot építtettem és fundáltam, részint feleségemnek is segítségével, annak örökös fenntartását és megbecsülését, az Úr Istennek áldása vagy ellenkező esetben megbosszulása alatt, melyet jó emlékezetben kell tartani, szorosan meghagyom.”
Matkovich Pál végelgyengülésben halt meg Kőszegen, 1823. december 20-án életének 81. esztendejében. Kis János püspök és Schneller Lajos mondott felette halotti beszédet.
Matkovich László eleget tett a végakaratnak és 24 holdnyi földet ill. 5000 négyszögölnyi telket vásárolt parókia építés céljára. A lelkész 1892-ben költözött az új épületbe. Ezek után rendes mederben folyt a gyülekezet élete. Ekkor gyártatták Sopronban az egyik harangot is. 1904-ben felépítették a mai tornyot és azt harangokkal látták el. Ezek közül a nagyobbikat az első háború alatt elvitték, de pótolták azt 1926-ban.
1938-ban újították fel a templomot, ekkor kapott új padokat is az Isten háza. 1940. évben teljesült a régi vágy: felépült a minden tekintetben kielégítő tanítói lakás, a templom mellett.
Az 1957-es év, a 150 éves jubileum éve. Erre az alkalomra tatarozták a templomot és részben a parókiát. Az évforduló alkalmával meglátogatta a gyülekezetet Túróczy Zoltán püspök úr és hirdette az Isten igéjét az ünneplőknek.
Még egy komfortos lelkészlakás kialakítása lett volna a cél, de az államosítás majd mindent elvitt. Államosították a gyülekezet vagyonát: iskolát, tanítói lakást, 15 hold szántót, 5 holdnyi erdőt. Ezek után egy fillért sem kapott a gyülekezet. Az utolsó kántortanító: Czéh Sándor, a lakást megvásárolta és halála után azt a gyülekezet örökösétől megvette. Így került vissza ez az egy épület a közösség tulajdonába. Az iskolát lebontották és családi ház épült a helyén.
1972-ben vonult nyugdíjba Egyházy János és ezzel lelkész nélkül maradt a gyülekezet. Győrből jártak ki Bödecs Barnabás és Weltler Rezső lelkészek az istentiszteleteket és egyéb szolgálatokat ellátni. 1975-ben Kardos József téti lelkész vette át az eklézsia gondozását. Fungálása alatt Varga János nyugdíjas gyülekezeti tagot választották a felügyelői tisztségre. Ezek után a gyülekezet minden gondja az Ő vállát nyomta. Nehéz időszakon vezette át a gyülekezetet helytállása. 1995-ben az egyházfenntartói járulékok szedését felvállalták a gyülekezet őrálló asszonyai. A 2000-es év nagy változásokat hozott a gyülekezetben. Kardos József nyugdíjba menetele okán új lelkész került a téti gyülekezet élére. A presbitérium tagjai felkeresték, hogy vállalja továbbra is a szemerei eklézsia gondozását. Karsay Lajos örömmel eleget tett a felkérésnek, hisz a szemerei hívekben és a gyülekezet új presbitériumában áldozatos és szerető szívet érzett. 2004-ben Karsay Lajos lelkész a téti gyülekezetet elhagyta és a szemerei testvérek kérésére helyben lakó lelkipásztora lett ismét a gyülekezetnek. Ezen idő óta együtt élik meg Krisztus Urunk intését: „Egymás terhét hordozzátok…!”
A 2007-es évben, a gyülekezetben – az ütemezett terv szerint – megtörtént az Egyházmegyei vezetőség soros hivatal vizsgálata. Az esperesi vizitáció rendben találta az eklézsia életét és a gyülekezet vezetősége köszönettel vehette a biztató szavakat. Kellett is a lendületet adó bátorítás, hisz a 200 éves jubileumi ünnepségek széles körű összefogást igényeltek. Templomunk felszentelésének évfordulóját – Isten kegyelméből -, szeptember 08-án hálaadó istentisztelettel ünnepelhettük. Igét hirdetett Ittzés János püspök úr.
A következő évben megsokasodtak a lelkészi elfoglaltságok, hisz Karsay Lajos testvérünk – helyettes szolgálatban -, felvállalta a győri Szeretetház pásztori teendőit is. Szeptember elsejével ismét bővült a lelkészi teendők sora, miután a Győrújbarát-tényői gyülekezet lelkésze egy év tartós szabadságot kért és kapott, és a gyülekezetünk lelkészét kérték fel a helyettesítésre. Püspök úr – az ő mandátumát -, egy évre, majd annak leteltével, további egy esztendőre adta, illetve hosszabbította meg. Ezzel kezdetét vette a három eklézsia közös élete, amely számos alkalmon keresztül odáig vezetett, hogy 2011-ben e gyülekezetek összekötötték a hivatal fenntartás és a lelkészi szolgálat anyagi hátterének közös gondviselését, amikor Társulási Szerződést kötöttek.
A létrejött, új gyülekezeti közösség neve: Győrújbarát-Tényő-Győrszemerei Evangélikus Társult Egyházközség lett. Karsay Lajos parókus lelkészi tisztébe: 2011.09.10-én lett beiktatva, Győrújbaráton. A társult egyházközség társ vezetője: Rátz András, eddigi győrújbaráti felügyelő lett. Ugyanebben az esztendőben lett lelki vezetője, lelkészünk – immár a győri gyülekezet presbitériuma által, határozatlan időre megválasztva-, a Szeretetháznak is.
Összegzésként elmondható, hogy mindhárom gyülekezetünk történelme magán hordozza a tájék küzdelmeinek és lelkiségének alapvetéseit, amelynek nehézségeiből és örömeiből bőven volt jussa! Ám ne feledjük, hogy mindegyik kis közösségünk – sokszor erejét meghaladó módon -, kivette részét – Dunántúl e vidékének -, embert nevelő, örök értékekre mutató, a Szentírásból nyert bizonyságát bátran vállaló, evangéliumi szellemiséggel átitatott keresztyénségének fejlődéséből. Oly annyira, hogy életével és élni akarásával: meghatározója lett a „ma” lelkiségének és így mindannyian örökösei a múlt szellemiségének!
